A tegnapi napom (beleértve a tegnap előtti estét is) szépen szólva is a szélsőségekről szólt. Volt sírás, nevetés, sírva nevetés, szóval mindenféle véglet.

Legelső tanulságként azt hiszem, leszögezhetem, hogy soha többet nem vállalkozom társaskészítésre (nem, nem soha!), mert bár boldog véget ért az eset, de nem minden áldozat nélkül. Arról már nem is beszélve, hogy a kólába áztatás nem szerepelt a játékról alkotott jövőbeli elképzeléseim között - bár, ha igazán őszinte akarok lenni, nem ért túl nagy meglepetésként, mikor megtörtént a dolog.

Másodszor - bár talán stílusosabb lett volna a kronológia kedvéért ezzel kezdenem - nem mehetek el szó nélkül a tegnapi álmom mellett. Annyira szép volt (a szó alap értelmében, képileg szép, mintha egy gyönyörűséges fantasy filmet néznék vagy a Philantia díszlet-tervezői rendezték volna a hátteret), olyasmi, amiről az ember lánya túlszínezett, sosem fakuló képeket akar őrizgetni! Mint Sarah a bálban, csak sokkal-sokkal színesebb, mint egy elvarázsolt kastály maszkabálja! Elszorul a szívem a gondolatra, hogy már mostanra is mennyit felejtettem mindabból, amit álmomban láttam, abból, amit sem megfogni, sem leírni nem lehet, mert úgy libbent el ébredéskor, hogy tudom, nem tér vissza többé. De nem baj, így volt varázslatosan szépséges! Az állatokkal telezsúfolt régimódi villa és a lakói pedig tényleg a "hab a tortán" kategória voltak. Kiváltképp a gazdájuk, akit, bár életében nem ismertem, pont úgy képzelnék el, ahogy álmomban láttam. Alice voltam Louis csodaországában! (akár egy Tim Burton-filmben)

Ilyen álomból ébredve pedig azt hiszem, nem csoda, hogy feltámadt kitartással és lelkesedéssel álltam neki újra a társas-gyártásnak, egészen az extrémet másik végletéig, ahol is fejfájással zuhantam az ágyba, és reszketve reméltem, hogy estére elmúlik. (Szerencsére elmúlt, és minden ment, ahogy az már lenni szokott: "az ünnepelt felköszöntődött, a társas leöntődött"... valakik korán elmentek, mások sokáig maradtak, valakik a folyosón ragadtak a sötétben (volt, aki a liftben), voltak, akik futottak, és volt, aki túl sokat várt... - de mindez átélni, s nem elmesélni való részlet)

...and finally (dobpergés és harsonaszó):

Tegnap még életem egyik legszebb levelét is megkaptam. Nem, egyáltalán nem szerelmes levél volt. De mégis a legszebb levelek egyik, amit kaphattam. Szép, rövid, informatív, hivatalos és egy icipicit ijesztően igaz. De hát erre vártam már hetek óta és most végre megérkezett!

Mehetek. Hát tényleg mehetek. Sőt, megyek (kijelentőmódban, hiszen a mai nappal tény lett a remény; hőn áhított, szépséges, örömteli, s mégis egy kicsit ijesztő tény). Ahogy betöltöm a 22-öt és ahogy az év átfordul 2013-ba, elkezdődik egy kislány nagy kalandja a koboldok, lóhere és a sör smaragdzöld szigetén!