Valószínűleg félnem kellett volna és dühösnek lennem, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet; de legalább aggódhattam volna. Hiszen nem volt veszélytelen a dolog, és valószínűleg csak a szerencsén múlott minden (no meg a profi őrangyalomon!). Ehelyett - szégyenszemre? - élveztem. De még mennyire, hogy élveztem! Hetek óta nem éreztem magam ilyen jól, ilyen élőnek. Mint a filmekben.
Persze könnyen nevetek és mondom, hogy mókás volt annak a biztos tudatában, hogy semmi baj nem történt. Így, visszagondolva, mosolyoghatok rajta és elnéző rosszallással (és álszent tudatlansággal - hiszen ki tudja, ilyen lennék...?) csóválhatom a fejem az ügyetlenség és a figyelmetlenség miatt.
Arról nem is beszélve, hogy az este boldog spontaneitása és abszurd valószínűtlensége tetejében még az elméletem is újabb elemmel bővült - bár nem okvetlenül pozitív újdonsággal.