(Sokat gondolkoztam, hogy nyomot hagyjak-e ezzel a bejegyzéssel, mert visszaolvasva úgy érzem, túlreagáltam a dolgot, de az az igazság, hogy mikor írtam, pontosan ez járt a fejemben, és még a blog indításakor megfogadtam, hogy nem törlök ki semmit, amit egyszer beleírtam, így nem is szeretném megszegni az önmagamnak tett fogadalmat - még vázlat-bejegyzés törlésével sem. Ezért hát álljon itt ez a kis rövidke leírás arról, hogy éreztem magam valamikor január végén egy esős vasárnapon...)

... ami pedig szépen kezdődött, napsütéssel (valódival, nem csak a kerti kisházra rajzolttal), ami ezen a vidéken, azt mondják, ritka. (Hát majd meglátjuk.)

Hála az égnek, fogalmam sincs, milyen elveszíteni valakit (újabb tapasztalat, hogy úgy érezzem, nem is bírnám ki - vagy, ha reálisabbak akarunk lenni - muszáj lenne/lesz, de nem tudom, hogyan...), de valami halovány árnyát ma megtapasztaltam. Hazament a szakácsom, a segédem, Lorelai-om, az őrangyalom. Engem meg itt hagyott szinte egyedül az ismeretlenben. A helyszűke miatti rövidke levelét megtalálni közvetlen az elkeseredett Rory-sms-em után viszont nem is jöhetett volna jobbkor. Még akkor is, ha még jobban megnövelte a feltörő érzelmeim mértékét. De azóta ott csücsül a tükör sarkában, és minden alkalommal, mikor odanézek, egy kicsit talán könnyebb. Hiszen mégsem fakadhatok sírva minden alkalommal, mikor belépek a szobámba és meglátom a matraca hűlt helyét. Vagy hogy mekkora hely lett, hogy nincs ott a bőröndje. Egyelőre nehezen megy megállni, de bízom benne, hogy idővel jobb lesz.
Az igazság az, hogy nem is bánom, hogy sírok. Hiszen ilyennek kell lennie. Végletesnek. Sírnom kell, mikor jövök (és bár egy hete érkeztem, ténylegesen csak ma kezdődött el számomra az egész), és sírnom kell, mikor elmegyek. Ez már csak így járja - Xavier is megmondta a "Spanyol fogadóban".
Szóval ma először sétáltam végig egyedül a házhoz (haza?) vezető úton. Ahogy a filmben, velem is úgy lesz majd, fokozotosan válnak a részeseimmé a még történet nélküli utcák és helyek. Már alig várom!
Btw, beköltözés. Az írek aztán tudnak bulizni. Vagy vámpírok a szomszédaim és éppen vacsoráznak, nem tudom, a hangok mindenesetre elég árulkodóak - bármit jelentsenek is. Mindenesetre Tom jóslatának beteljesüléseképpen valóban megérkeztek a lakók a környékre. Ébredezik a Szilfa-lomb Köz.