... és ezzel az utolsó, új hangon - vagy úgy is mondhatnám, hogy az igazi hangján - megszólaló elköszönéssel Gossip Girl elköszönt. Ez pedig még akkor is furcsa érzés, ha sokszor untatott a sorozat, és nem egyszer kellett néhány hétre, hónapra pihentetnem és kivárnom, hogy újra kedvet kapjak hozzá. De akkor is kultikus sorozat volt, újra olyasmi, ami idézeteket, ábrándokat, divatot és tweet- és poszthegyeket teremtett, miközben meglepően vonzó badass férfiideált dobott közénk, hadd marakodjunk rajta.

Szóval egy kissé lemaradva, évadokra és félévadokra darabolva, újra és újra rákapva végül engem is beszippantott az a glamorous Upper East Side. És Chuck Bass, mert ő Chuck Bass - ezt még az európaiaknak is tudniuk kell.

És akkor dióhéjben:

Chuck és Blair, hmmm na igen, ilyen szerelemről álmodozik minden lány, ilyen fájdalmasan magával ragadó, mindent felemésztő tűzről, ami egyszerre öröm és gyötrelem. Valóban ilyenről? Hát, az én Heathcliffen és Rhett Butleren érlelt ízlésembe mindenképpen beleillik Mr. Bass ellentmondásos alakja. És azt hiszem, ez az a sorozat, ami ráébresztett, hogy a pénz és a hatalom, akárki akármit mond is, igen is szexi. (Vagy ezt szimplán csak a felnőtté válás köpte a szemembe? Who knows...) Mindenesetre amilyen ellenszenves volt számomra az elején, és amilyen Nate-párti voltam (bár Natheniel végig cuki maradt, ez is tény), úgy szerettem szép lassan belé minden egyes nőtársammal együtt. Azóta egy bizonyos Maszkos régi osztálytársban is látok néminemű reményt, bár azért nem túl sokat. Ő határozottan nem Chuck, soha nem is lehetne. Ő csak egy maszkos lufi, üres és valótlan.

Aztán azok a ruhák, partik és kocsik, az a színes-szagos világ, siker, pénz, csillogás.... és persze New York, megint, mert úgy tűnik, nincs új a nap alatt. Carrie Bradshaw után Queen B lett a legeurópaibb amerikai város, alias a világ ura.

És a vége....wtf??? Bárminemű spoiler nélkül (bár kérdem én: van még ember a világon, aki nem látta a végét? szégyelljétek magatokat!), tuséé! Bár igazából a készítők elérték, hogy teljesen érdektelenné váljak Gossip Girl kiléte iránt. Olyan régi bútordarab volt már, hogy egy cseppnyi hiányérzetem se maradt volna, ha nem derül ki, ki is ő. Komolyan, szinte már szellemnek néztem. Vagy Dorotheának, mint a többiek. Hogy örülök-e neki, nem is tudom. Visszagondolva érthető, és tetszik a mögöttes filozófia is, de mégis, most komolyan végig ő volt?