Ritkán látjuk, hogy milyennek nézünk ki a másik szemében. Hogy változunk-e a számukra. Olyan sok időt töltünk együtt önmagunkkal, hogy észre se vesszük, hogy mennyi minden változik rajtunk az évek során. Azon sírunk, hogy sose növünk fel – máskor pedig, hogy túl gyorsan –, nem érezzük másnak magunkat, mint hosszú évekkel ezelőtt, miközben mások talán alig ismernek ránk. Számukra egy világ választ el egykori önmagunktól.

Mai visszatükröződésem is ilyen volt: a tanító néni szemében hatalmas utat tettem meg mire a kislánytól, aki virágot lopott az övével szemközti kertből – mentségemre legyen mondva, bár a gesztus szégyellendő volt, az indoka nemes – azzá a fiatal nővé váltam, akivel ma találkozott. Nem mondta, de láttam rajta.