Egy dalszöveg azt mondja: „Such a lonely day and it's mine...”. Hát én most ezzel szemben azt mondom: Such a great day and fortunately it's mine! Nem mondom, hogy életem legjobbja, sem azt, hogy különleges, sem semmi ehhez hasonló nagy szót. Egyszerűen (és épp ez a lényeg: egyszerűen) csak jó napom volt. A sok kis apróság összeállt valami boldog lebegéssé, ami kitartott egész nap és ez boldoggá tett. Ma még a hévre várakozás a hidegben sem volt olyan rossz, sőt valójában egy cseppet sem volt az – bár talán ebben szerepe van annak, hogy ma nem is volt olyan észveszejtően hideg. De ettől most tekintsünk el, mert úgy jobban hangzik!;)

Szóval a lényeg, hogy szép napom volt. Hogy pontosan miért is?

Először is, ma sikerült bizonyítanom magamnak valamit, valami aprócska célkitűzést elérni, amiről tegnap pedig már lemondtam. Nem nagy dolog, de az életemnek ebben a szakaszában (és a célnak ebben a formájában) nekem most rengeteget számított. Megadta a kezdő lökést, az önbizalmat, a reményt, hogy nem vagyok elveszett. Hogy sikerrel vettem az első, új akadályt. Hogy a többivel hogy lesz, majd elválik, de ez most elegendő boldogsággal és önbizalommal látott el egy kis időre. Erősítette az új keletű, mostanában egyre erősebb hitemet abban, hogy valóban jó helyen vagyok. Hogy jól döntöttem. Mert most tetszik itt és úgy érzem, csak sikerült jó útvonalat rajzolnom magam elé tavaly ilyenkor még ha keservesen és nagyon döcögősen is. A kirakós részei végre kezdenek a helyükre kerülni. Nem mind, mert a hiány még mindig bennem van, olyan kockái a teljes képnek, amikre még szükségem van, de mégis: már most nagyon tetszik a kialakuló kép.

Tényleg furcsa hogy tudja az ember napját hogy képes néhány egészen aprócska (vagyis kívülről aprócskának látszó) esemény teljesen kifordítani. Egy megcsörrenő telefon, ami egy ezer éves barátság múltba vesző homályából integet, hogy megvan még, mégsem veszett el. Egy váratlan meghívás a visszautasíthatatlanok világából. Egy meg-megakadt beszélgetés (a technika csodája...), ami bár nem szólt semmi értelmesről – valójában tényleg semmiről sem szólt – mégis a tény, a beszélgetés, a szavak ténye boldoggá tett. S főleg azoké a szavaké. És ahogy mondta. Ahogy megszólított, az öröme és hogy mesélt, hogy érdekeltem. Vagy egy arc, egyetlen röpke mosoly a metrón valakitől, akik közül bárkinek is a puszta látványa az oly nagyon szeretett világot idézi elém minden egyes alkalommal. Szóval csak apróságok. Apró dolgok, amik mégis annyi mindent adnak és kitöltik az egész napomat.

Mert hát végül is mi más az élet? Minden nap egy kirakós; s minden, az, hogy milyen lesz, csak attól függ, merre fordul éppen néhány aprócska részlet. Egyszer kuszák és furcsák, máskor csillogóan tiszták vagy egyszerűen csak szépen kiegészítik egymást.

Hát, nekem ma minden kirakós darab tökéletesen illett egymásba és mosolygós, vidám napot kaptam ajándékba. Felhőtlen, vidám, boldog napot.