Hogy az előbbiről miért mindig a Szépség és a Szörnyeteg Lumiere-e jut eszembe, azt nem tudom - ahogy azt sem, hogy jön most ez ide -, de ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy nem akarok többet gyertyatartó lenni. Vagy harmadik személy a kétszemélyes kanapén, ha úgy jobban tetszik. Sem az, aki kényelmetlenül érzi magát, ha a munka kerül a terítékre a beszélgetések során. Hogy arról már nem is beszéljünk, hogy - bár félreértés ne essék, mindig szívesen hallgatom a legjobb barátnő beszámolóit! - az is csak szánalmas mivoltomra emlékeztet, ha a legújabb principe-ről hallok. Még ha gyakoroljuk is általa jócskán megkopott olasz tudásunkat - bár lehet, hogy csak a Mojito hozta ki belőlünk. Tehát nem akarok többé mellékszereplő lenni a saját életem filmjében. Hős akarok lenni, nem segéd.

És meg akarok már tanulni döntéseket hozni. És felvállalni dolgokat. Nem pedig egy egész vasárnapot áldozni hiába arra, hogy eldöntsem, mit küldök egy feladatra, s végül a biztonsági megoldást választani a kreatív és kihívást jelentő helyett. Még akkor sem, ha logikus érvekkel győztem meg magam, hogy miért döntöttem így. Mert hiába a logika (ami mint tudjuk saját maga csapdája), hiábavalóak a pro-kontra listák, ha aztán meggondolom magam. De akkor sem vagyok még kész, hogy a személyes bigyóimat szabdalják szét a mikroszkóp alatt. Arra bármilyen beadandó megfelel - a biztonsági megoldás.

Hát így telt el a hétvégém.