Itt az ideje...

Itt az ideje becsukni egy ajtót, hátralépni, a másik irányba indulni és nem nézni vissza többet. Nem akarom látni a tájat, amire nemet mondtam, mert félek, hogy túl szép lenne a látvány, viszont az égő hídon futni fájdalmas élmény - arról nem is beszélve, hogy nem érnék át, mielőtt összeomlik alattam.

Döntöttem, a világ legboldogabb országát a sárga csempékre cseréltem, na meg néhány rég vágyott alakra, akik talán már csak árnyékai az egykori fénynek. De meg kell néznem, végigjárni azokat a folyosókat, bekukkantani minden sarokba és felkutatni őket, ha még ott vannak. Csúnyán elkéstem, de vajon vártak rám vagy elmentek azóta?

Volt egyszer egy kislány, aki nagyot álmodott, ugrott és el is kapta a kötelet a szakadék fölött, de arra nem számított, hogy aztán képtelen lesz megtartani magát és felkapaszkodni a peremig. Bekérezkedni valahova csak fél-siker; olyan győzelem, ami csúfos vereséget hoz ha nem vigyázunk. A ponthatárok még senkit se lakattak jól...

U. i.: Egy újabb vonalhúzás, amit némán, örömtelenül éltem át. Úgy szeretnék már végre egy alkalmat, amikor szívből ujjonghatok az eredmények miatt és nemcsak szomorú mosollyal nyugtázom a tényeket.