Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy reggel és egyedül maradtam egy koncertjeggyel. Rosszkedvű voltam és magányos. Aztán jött az ötlet, meglepő módon nem az enyém – mókás, hogy magamtól talán eszembe se jutott volna –, és szöget ütött a fejemben. Bár remegett a pizza a kezemben, nem tudtam szabadulni a gondolattól, úgyhogy két nehezen lenyelt falat között megszületett egy üzenet. Nem tudom, mire számítottam, valószínűleg semmire, de most még a visszautasítás is boldoggá tett, mert a körítés reménykeltő volt. Arról nem is beszélve, hogy később mindenkitől, akitől sajnálatra vagy szidásra számítottam, vállveregetés járt, mondván, hogy milyen bátor vagyok. Tényleg az volnék? Megértem a feladatra? Felnőttem Hozzá? Vagy csak végső elkeseredésben, minden mindegy alapon nyomtam egy entert? Nem tudom, de valószínűleg mindegy is, mert megtörtént és a lényeg ezúttal nem a valóság, hanem a látszat. Fake it ’til you make it, bitch!