Boldog viharnapot, Malacka! - így is kezdődhetett volna a tegnapi napom.

Ehelyett maratoni telefonálgatások és időkép-nézegetésekkel telt, miután hazaértem kalandokkal teli matektanárnéniskedésemből (hogy azzá mikor váltam, ötletem sincs). Mindennek eredményeképpen, mire sötétedni kezdett, már könnyekkel a szememben álltam a szemerkélni kezdő esőben, s vártam, hogy a lámpa végre zöldre váltson. A következő bő félórában a határozatlanság mintaképei voltunk, s aki esetleg látott minket, könnyen képzelhette, hogy - ha jóindulatú - eltévedtünk, vagy - rosszabb esetben - hogy most szöktünk valamilyen zárt osztályról. Végül a világtörténelem legkoraibb bulizása vette kezdetét, beszélgetéssel, bolyongással, és természetesen tánccal az egyelőre még levegős termekben. Mikor pedig úgy láttuk, lassan ideje menni, egy utolsó körséta alkalmával megláttam őket. A szemem sarkából, véletlenül néztem oda, de az is elég volt. Ott voltak, tényleg ott. Beletelt néhány percbe, míg a helyükre tudtam tenni a részleteket, hiszen olyan más volt a közeg, mint amiben eddig megszoktam őket. Mégis ők voltak: a Grincs-mosolyú óriás és a Rettenthetetlen. S nekem mozdulnom sem kellett, ők jöttek hozzám, váratlanul és hirtelen, s mire a Pálinka-dal felhangzott, már együtt énekeltünk.

Utólag csak ennyit mondhatok: Köszönöm, hogy emlékeztetek rám, elképzelni sem tudjátok, mennyit jelentett! 

Mintha álomból ébredtem volna, mintha ez lenne a bizonyság, hogy nem végső volt a búcsú, s bár nem tartozom közétek, néha-néha felbukkanhattok még a világomban, a látóterem vékony, de fontos peremén. Én pedig várni foglak, tudattalanul várni, hiszen a tegnapi találkozás volt a tökéletes bizonyíték, hogy nem keresni, kutatni kell, csak hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek, ha eljön az idejük, akkor pedig nagyon szépek lesznek! 

Ez is szép volt, fontos bizonyság, hogy találkozunk még, ugyanakkor figyelmeztetés, hogy ne kutassak utánatok, mert a varázslat csakis akkor működik, ha váratlan és hirtelen.

Így hát ígérem nektek, Grincs és Rettenthetetlen (s nem csak nektek, de mindenki másnak is közületek!), nem fürkészlek majd a tömegben, de mosolyogni fogok, ha mégis feltűntök! Ahogy mosolygok majd, s integetek utánatok, mikor elmentek.