Hát felnövünk lassan-lassan, ez már csak így van. Úgy fél éve megdöbbenve tapasztaltam, mikor a biztonsági őr megörült a személyimnek, mondván, felüdülés nem csak '94-95-os születési évszámokat látni. Nem mintha nem néznék ki még mindig 16-nak, ha alkoholról, lottóról vagy éppen - különösen balszerencsés napokon - postáról van szó. Mindennek ellenére meglepett az élmény, most pedig, fél év elteltével újra átélhettem, hogy telik bizony az idő.
Öregszünk és okosodunk - de legalábbis gyarapodnak a hasznos tapasztalatokban. Ezúttal egy szabadtéri szórakozóhely volt a helyszín, ahol egy jó hangulatú, ugrálós koncert után ott maradtunk egy kis levezetésre. A zenék vegyesek, de jól énekelhetők voltak, köztük magyar dallamokkal és bevallom, üdítő volt fél év után teli torokból "Részegen ki visz majd haza"-t énekelni - főleg úgy, hogy értetlen pillantások helyett mindenki tudta a szöveget (azért előnye is van az itthoni létnek!). Táncolgattunk, hülyültünk, semmi mellkidobós vagy fenékvillantós gönc nem volt rajtunk, és még csak nem is tekeregtünk kényelmetlenül valótlan pózokban, hogy felhívjuk magunkra egyes hím egyedek figyelmét, mint - utóbb kiderült - néhány ismeretlen ismerősünk, akiket ugyan megbámultak furcsa akrobata rúdtánc mozdulataikban, de néhány rövidebb végigtapizáson kívül másra nem nagyon számíthattak. A barátnőm nevében ugyan nem beszélhetek - aki utólag úgy nyilatkozott, hogy azért nyitott szemmel járt (vagyis táncolt) -, de a magam részéről kijelenthetem, hogy ez alkalommal a legkevésbé sem érdekeltek a pasik. Számomra is meglepő a tény, viszont ettől nem kevésbé igaz. Csak egy light-os, mókás estét akartam így kezdésnek; hiszen lélekben még máshol vagyok, hogy is "vadászhattam" volna máris itthon.
Szóval tényleg, akármilyen elcsépelt és közhelyes, ez lehet a titok: csak akkor vonzó egy nő, ha felszabadult és jól szórakozik, ahelyett, hogy minden mozdulatával kényszeresen akarna szexi és vadító lenni. Hát tényleg a mosoly a legjobb öltözék. Vagy az érdektelenség, pontosabban, hogy láthatóan egyedül is jól szórakoztunk és nem keresgéltünk görcsösen leendő férjet a tömegben. Jutalmunk pedig egy - azon kívül, hogy kétségtelenül fiatal és egészséges - normális, kedves srác lett, aki cikkcakkozó járás, indokolatlan-kéretlen tapizás és beszédnek titulált értelmetlen hörgés nélkül tudott hozzánk közeledni. Ha pedig egy értelmes bemutatkozást és egy udvarias italmeghívást még egy "ismerem a bandát" megjegyzés is követ, onnan már nehéz elrontani - persze a barátnőmnek így is sikerült, bár végül így is az övé lett a herceg. De nem gond, mert végül is azt kaptam, amit kértem, egy laza estét kezdésnek. És egy nagyon érdekes tapasztalatot. Mert még sidekickként is jó érzés tudni, hogy abba az életkorba léptünk (még ha néha nem is tűnünk annyinak), amikor a menőzős tinikorból végre kinőtt srácok újra normálisakká vedlenek. Hogy vagyunk már annyi idősek, hogy különböző pózokat imitáló táncprodukciók vagy böfögő- és káromkodóversenyek helyett italmeghívással indítsanak, ráadásul többjük van, mint néhány épp megszerzett 3-as érettségi hányós gólyatáboros sztorikkal kiegészítve, amivel büszkélkedhetnek.
A végén még kiderül, hogy nincs is minden veszve az ellenkező nemnél? A következő hónapokban kiderül.
Akárhogyis, reményteljes itthoni kezdett, és nekem pont erre volt szükségem.