A nyárnak vége, az ősz pedig visszavonhatatlanul kúszik be a városba. Itt vannak a jelei minden pillanatban:

A szomorú tekintetemben, ahogy hazafelé menet azt figyelem rezignáltan, ahogy szétszedik a Parkot, forró nyári, gondtalan estéim konténerekből rakott drága szimbólumát. Ez minden évben fájdalmas és úgy tűnik, nem lesz könnyebb. Közben a bokaláncom is az ékszertartón lóg már a lábam helyett, nem őszre való dísz, a vizsgaidőszak végének jelképe és csak a következő félév kezdetéig maradhat - vagy egy picit talán tovább. Vajon mi lesz, ha már nem leszek diák? Mihez kötöm majd a bokaláncot?

De azért nem minden szomorú az őszben. A színes fákkal jön a gesztenye szezon. Ha még a BTK-ra járnék, most jönne az az időszak, amikor a Trefort-kertben félni kell az öngyilkos gesztenyék támadásától. De már nem vagyok ott. Ez az ősz már máshova kísér, ott pedig nincsenek gesztenyefák. Viszont a mosdó narancssárga.