Hosszú idő után végre rávettem magam, hogy megnézzem az új Óz filmet. Nem mintha féltem volna tőle, vagy azt gondoltam volna, hogy rossz lesz, egyszerűen csak mindig félreraktam és találtam helyette valami mást - többnyire sorozatot, mert ugye az ember hamarabb győzi meg magát egy 30-50 perces epizód megnézésére (amiből aztán persze legtöbbször többet is megnéz egy résznél), minthogy bekészüljön egy két órás mókára. És nem mintha - szégyenszemre - a régi Ózt valaha láttam volna. Dorothy, a Bádogember, Toto és a Madárijesztő ugyan megvan - hogy honnan, magam sem tudom -, de maga a sztori csak nagyon vázlatosan. Mindegy, az új változat ugyanis nélkülözi az előbb felsoroltak mindegyikét. Ugyan néhány felöltöztetett, elterelőhadművelet-résztvevő madárijesztő feltűnik a színen, de inkább csak cameo role-ként, mint tényleges szerepben.
De a lényeg - mert most tényleg csak dióhéjban szeretnék nyilatkozni, mert egyetlen dolog van, ami maradandó volt számomra a filmből -, hogy a történet egy újabb ékes bizonyíték a hímek uralta igazságtalan világra. Mert bár sosem szerettem kifejezetten a túlzott feminizmust, sőt, de ez most nálam is kicsit kiverte a biztosítékot - bár lehet, hogy szimplán rossz passzban vagyok, mert az aktuális olvasmányélményem szintén a Fallen Women kérdéshez érkezett. De azért ha már én is ilyesmiket látok bele a sztoriba, akkor kíváncsi vagyok, mit tehetnek a tényleg feminiszta érzésűek. Na de hogy mi is az, amiből az egész véleményem táplálkozik?

SPOILER!

A sztori, nem túl meglepő módon a nőcsábász Ózt, a simlis bűvészt hozza testközelbe, aki egy, let's say, "hőlégballonos forgószél-baleset" következményeképpen Óz birodalmába kerül, ahol éppúgy folytatja nőcsábász létét, mint otthon. A kép és a színek, a világ ugyan megváltozik, de Óz és az ő kifogyhatatlan mennyiségű zenedoboz gyűjteménye, amit - az orosz veterán nagymamáról szóló - szívszorító történet kíséretében az épp aktuális csajainak adogat, mint szerelme zálogát. Persze Theodora, a később bezöldülő gonosz boszorkány is kap egyet, mert hát hogy is tudna ellenállni Óz a kezdetben még Mila Kunis-i csinos pofinak. Elcsábítja és reményekkel kecsegteti az ártatlan lányt, majd szépen pofára ejti, mikor pedig a lány haragra gerjedve beogrésedik, még neki áll feljebb és a megmentő szerepében tetszelegve a város lakóinak üdvrivalgásával kísérve elűzi a birodalomból. Pedig, ha úgy vesszik, Theodora épp olyanná vált, amilyennek Óz a boszikat képzelte; még seprűt is szerzett magának. Hát hol itt a tanulság - vagy az igazság -, kérem szépen?!

Nem akarom tovább ragozni, aki akarja, ennyiből is érti. A film egyébként - számomra - egyszer nézhető, (Tim Burton-re hajazó, de annál azért gyengébb) színes, kicsit giccsesen mű díszlettel és effektekkel. Bár a bűvészi ötletesség, mint harctéri kellék azért említésre méltó (még ha természetesen messze nem a Prestige-szinten vagyunk is), meg poén a "plágiumos", Dagobert-bácsi-féle aranyban dúskálás is.
That's all folks, nekem kicsit ez is az Ugly truth definíciójába kerül, még ha más szemszögből is. Én nem látom benne a morált vagy az igazságot.