mi is az a szerelem?
elkapott pillantás a buszon? – nem, az túl kilencvenes évekbeli.
te rám nézel, én rád és bumm, szikrázik a levegő? – ez meg rózsaszín is, habos-babos is, filmes is, valótlan is.
tűzijáték az ágyban? – olyan meg csak a Simsben volt.

ül a lány a szobájában, mint bármelyik este. ül, és bámulja a monitort, aminek vakító fénye bántja a szemét a félhomályban. ül és vár, maga sem tudja, mire, mégis vár. miközben beírja a jelszót, mély levegőt vesz: gyűjti az erejét és már a gondolatba is beleremeg, hogy ír majd neki. elhatározta magát, hogy ma megteszi. felkészülve ugyan nincs rá, de talán sose lesz, akkor pedig a most is pont olyan jó, mint bármelyik másik pillanat. hiszen akkor nem kell tovább várnia, ő lép, ő irányít.

igaz, nem szeret irányítani, de néha szükség van rá. Gemma Doyle-nak érzi magát, a kék szemű Pippa helyett, Gemma Doyle-nak, akitől megtanulta, hogy vannak lányok, akiket adottságaik legfeljebb csak másodikká, helyettesekké emelhetnek, az ilyen lányoknak pedig bátornak kell lenniük. meg kell tanulniuk lépni, hiszen a hercegek a meséből a kék szeműeket szeretik, akiknek könnyű a mosolyunk és hosszú a lábuk, a szerelmet pedig egy pillanat alatt becserkészik. a többieknek meg marad a maradék, na meg a küzdelem. és az, hogy nekik kell elsőnek lépni és vállalni, hogy megütik magukat.

de nem baj, határozta el magát a lány, legalább biztos lesz, legalább kiderül. mert eltökélte, ma este végigcsinálja, rákérdez. aztán legfeljebb csönd lesz és eggyel kevesebb Facebook ismerős. tabula rasa. és legalább tudni fogja. közben mégis elbizonytalanodik, megijed és azon töpreng, hogy nem lenne-e jobb mégis inkább bármi még, hiszen a bizonytalannal saját reményét is takargathatja, óvhatja, védheti… de épp eleget várt és remélt már. nem mehet el mellette az egész élete, nem akar többé gyertyatartó lenni, most már főszerepre vágyik; Belle-re Lumiere helyett.

megremeg a keze a billentyűn, miközben begépeli a szavakat. lassan halad, nem akar hibázni, most nem engedheti meg magának az elhamarkodott elgépeléseket. át is olvassa többször, mielőtt elküldi az üzenetet. ha a fiú tudná, mennyi erőfeszítést és eltökéltséget gyúrtak össze, mire ez az egy sor megszületett… a lány nagy levegőt vesz, és mielőtt kiengedni, rányom a küldés gombra. sent. most már csak várnia kell; megint. ki is lép gyorsan, nem bírja nézni, hogy jön-e válasz; addig valami mást kell csinálnia, hogy csak a szeme sarkából lássa, ha válasz érkezik. nem mintha a fiú ebből bármit is tudna, de a lány hetykének és nemtörődömnek érzi magát az illúziótól, hogy a választ majd a többi üzenettel együtt nézi csak meg, mintegy egyként a sok közül, bár igazából egy a millióból. mást olvasgat, nézelődik, miközben a szíve vadul ver és remegve várja a választ.

már csak ezért is lennie kell valaminek, különben nem remegne meg a térde már a puszta gondolattól is. ha ennyitől így reagál a teste, miközben más érintéseinél se érez semmit, akkor csak lennie kell valaminek. ha egy elkenődött rúzs és egy gyűrött blúz kevesebbnek érződik mással, mint egy üzenet a Kedvestől, akkor csak kell lennie valaminek.

new message. a lány nem tudja elrejteni a mosolyát, de még nem nézi meg mit kapott. pillantásával átöleli a képernyő sarkát, ahol sötétkéken villog egy név. átöleli, dédelgeti, amit kapott, szinte fél megnyitni és csalódni, hogy csak ennyi. várakozik, nem sieti el, mint ahogy a legfinomabb falatot is a vacsora végére hagyja az ember lánya – kivéve persze a divatos közhellyel élők, akik mostanában előszeretettel kezdik a desszerttel.

itt van hát a válasz. megnyitotta. nem sok, de kezdetnek éppen elég. ebből már ki lehet indulni. próbálkozik, jobbról-balról kandikál ki a beszélgetésből, csavarja a szavakat és igyekszik irányban tartani a társalgást, hogy arra haladjanak, amerre ő szeretne. bár azt se bánná, ha kivennék a kezéből a kormányt, hiszen utál vezetni, ráadásul az azt jelentené, hogy a fiú irányít. hogy a fiú akar irányítani.

de úgy tűnik, nem akar, a lány pedig nem érti. most sem érti, ahogy sohasem. beszélgetnek is meg nem is. értelmetlen odavetett szavak, amik bármik lehetnek. taktikák éppúgy, mint muszáj-válaszok az udvariatlanság elkerülésére, hiszen egyetlen srác sem akar nyíltan bunkó lenni, ha volt gyerekszobája. legalább úgy tűnik, hogy neki volt. sovány vigasz, de legalább valami.

és mintha… mintha alakulna valami: furcsa, kétértelmű félszavak, de az irány jó lehet, lecsapja-e a labdát, ezen múlik. lélegzet-visszafojtott várakozás minden új üzenet előtt, hogy hátha… hátha majd ez, hátha majd most…

de nem. megint nem. megint eltűnt, ahogy mindig. mintha tudná, mintha menekülne. vagy ez csak túlgondolás és okoskodás? talán tényleg mennie kellett? a lány talán sose tudja meg, de azt – újra, már vagy századszorra – megfogadja, hogy ez volt az utolsó. most már tényleg nem kezdeményez többet, hiszen ő mindent megtett, ha ennyi lap sem elég a srácnak, amit eddig elé dobott, akkor tényleg semmi. aztán kitudja, meddig bírja majd. a gyanúm az, hogy nyárig, amikor majd újra lapok közé temetkezik, aztán elhajítja őket és amikor a napsugarakkal szülinapost kell köszönteni…

pedig a lány azt hitte, hogy most talán. hiszen még most is, ha végigzongorázza a dolgokat, 2+2 az még mindig 4, legalábbis az ő számológépében. a nyomok, a sorok ugyanoda vezetnek, ha nem is Narniába, de valami jó helyre, ahol teljesülhetnének végre az álmok. De a fiú nem Pán Péter, a lány meg nem Wendy, és amúgy is, már késő, már felnőttek. Az elveszett fiúk pedig talán örökre elvesztek, és jobb is nekik úgy.

Wendy, Péter? Inkább Sarah és … Jareth? volt valaha ilyen? a lánynak, ha nem mondják, talán sosem tűnik fel. mert hiába jutott számtalan veszély után túl a manók városán, és hiába erős az akarata és éppoly nagy a királysága, a fiúnak mégis, mégis van fölötte, még mindig van fölötte hatalma. és talán mindig is lesz, bár Toby rég felnőtt, a manók hazamentek és Sarah se tudja már, higgyen-e még a mesékben.

a lány kilép, lekapcsolja a gépet, és beletemetkezik a könyvébe. a nyomtatott szavak legalább megbízhatóak. Nem változnak és nem menekülnek; ott maradnak, ahova egyszer szánták őket. egy komment viszont bármikor eltűnhet...